Szerzői jogok

Szerzői jogok

Az információk tulajdonjoga

Kijelentjük, hogy az Sirius Animal World Kft. – és partnerei – birtokolják az oldalainkon látható információkat. Az Okomancs.hu oldalainak tartalmát és a kialakítását nemzetközi és magyar törvények védik. Olvasóink az interneten szabadon olvashatnak bármilyen oldalainkon megjelent információt, későbbi megtekintés és értelmezés céljából bármit letölthetnek vagy lementhetnek számítógépeikre, barátjuknak, rokonuknak, ismerősüknek szabadon megmutathatnak bármilyen információt, bármit kinyomtathatnak és felhasználhatnak. Tilos azonban eltávolítani a böngészett és a letöltött oldalakon szereplő jogi és tulajdonjogi, illetve az esetleges szabadalomra vonatkozó információkat, tilos továbbá a tőlünk (nem csak internetes oldalainkról) származó információk árusítása, bármilyen formában történő megváltoztatása és ismételt megjelentetése. A megjelent anyaggal kapcsolatos minden további jogunkat fenntartjuk, és szükség esetén akár bírósági úton is érvényesítjük.

Védjegyek, védett nevek

Oldalainkon a látogatók gyakran találkoznak cégek, termékek védett neveivel. Ezek a bejegyzett nevek minden esetben az azokat bejegyző cégek kizárólagos tulajdonát képezik, illetve azokat minden esetben – külön említés nélkül is – a bejegyző cég védjegyének tekintjük. Saját védjegyeink használatához minden esetben ki kell kérni írásos beleegyezésünket. Saját bejegyzett neveinket és doménjeinket senki sem használhatja üzleti céllal, illetve mások megtévesztésére vagy az Okomancs.hu lejáratására.

Hivatkozások az Okomancs.hu-ra

Rendszerint örülünk annak, ha bárki saját weboldalain az Okomancs.hu-ra mutató internetes hivatkozást helyez el, de abban az esetben, ha valaki az Okomancs.hu oldalait, vagy bármelyik oldalának bármely részét saját webhelyén keretes alkalmazásként – mintegy saját oldalainak részeként – akarja futtatni, akkor ki kell kérnie az engedélyünket. Elhatároljuk magunkat azoktól az esetektől, amikor a ránk mutató internetes hivatkozásokat törvénytelenül működtetett, obszcén tartalmat hordozó, illetve bárkit sértő internetes oldalakon helyezik el. Minden olyan ránk mutató hivatkozás alkalmazása ellen fellépünk, amely árt az Okomancs.hu hírnevének és érdekeinek.